A szenvedély útja

1.0Szenvedélyes szösszenetekhttps://kepzelet.cafeblog.huJoyohttps://kepzelet.cafeblog.hu/author/Joyo-2-2-2-2/A szenvedély útja Nagyon nehéz volt uralkodni magamon. Düh és szexuális vágy keveredett bennem. <img style="width: 295px; height: 220px;" src="https://kepzelet.cafeblog.hu/files/20060608_45bor.jpg" class="blogkep" align="left">Utáltam ezt az időszakot, amikor nehéz parancsolni a hormonjaimnak, amikor kielégítetlenségem kínjában legszívesebben lekapartam volna a tapétát a falról. Sebezhető voltam, és gyűlöltem a helyzetet, hogy pont egy olyan férfi mellett kellett ülnöm az autóban, aki hajdanán nagyon mélyen megsebzett. És mégis… a legjobban azt gyűlöltem, hogy a bennem megbújó ösztönlény teljesen rágerjedt. Próbáltam arra fogni, hogy csupán azért, mert emlékezett rá, hogy milyen jó is volt vele az ágyban. Mélyet sóhajtottam és csak meredtem előre. Figyeltem, ahogy az autó keresztülsuhan az éjszakai tájon. -Nagyon feszült vagy – törte meg a köztünk lévő csendet. Megborzongtam. A hangja nyomán valami különös kéjes hullám cikázott végig a gerincem mentén. -Ne csodáld – mondtam, de még mindig nem néztem rá. Reméltem, hogy jól teszem. Csak semmi szemkontaktus! -Én sem pont erre számítottam, de minden autó megtelt, és nem akartalak ott hagyni – mondta. -Igazán kedves vagy – mormogtam. -Inkább hazasétáltál volna? – kérdezte. A hangjában nevetés bujkált. -Miért? Csupán tíz kilométer. Láttam a szemem sarkából, hogy engem néz. Az út helyett. Bár… miért is aggódtam. Hajnali kettő múlt, az országúton pedig csak mi voltunk. -Pont magas sarkúban gyalogolnál tíz kilométert? Ugyan. -Ne legyén ennyire undok! – vágtam vissza. -Még, hogy én? Te nem nézel a szemembe, te vagy feszült… sőt, egyenesen frusztrált. Mi bajod van? – kérdezte egyre türelmetlenebbül. -Semmi. De, ha van is, nem miattad van, ez úgymond általános… - motyogtam a hajamat hátrasimítva. Néma csend. Egy oldalpillantást megengedtem magamnak. Gondolkodott. Végül, mintha megvilágosodott volna a kérdéssel kapcsolatban… a szemöldöke picit megugrott. Majd lassan, vontatottan megszólat az utat nézve. -Már tudom. -Mégis mit? – kérdeztem. -Hogy mi a kicseszett bajod – mondta. – Peteérésed van, mi? A szemeim kikerekedtek. -Honnan veszed? -Három évig jártunk. Csak egy kicsit kell rád hangolódnom, és már tódulnak is az emlékek. Volt olyan eset, hogy még alig léptem be az ajtón, máris rám vetetted magad. -Na igen – mondtam, s csak, hogy leplezzem a zavaromat, igyekeztem az erdőre koncentrálni, amin keresztül haladtunk. – Megesett. Igen. De ne félj, most nem fog. Néhány percig néma csendbe burkolódzott. Úgy gondoltam ezzel talán lezártnak is tekinti a témát. Ám a következő pillanatban lehúzódott egy útszéli pihenőhöz és leállította a motort. Kérdőn néztem rá. A szívem a torkomba ugrott. Igazából felesleges volt feltenni a kérdést, mégis kicsúszott a számon… -Mi van? -Nem bírom nézni a frusztráltságodat – kikapcsolta a biztonsági övet, majd nyúlt az enyémért. -Na álljon csak meg a menet – hőköltem hátra. – Nem, nem és nem. -Mit nem? -Nem szexelek veled – mondtam. -Csak segíteni akarok – mondta ő. Talán ő nem mérte fel kellőképpen a helyzetet, vagy talán én, de az adrenalinom az egekbe szökött. Kioldottam a biztonsági övemet és kiszálltam az autóból. -Most meg hová mész? – szólt utánam. -Nincs szükségem jótékonykodásra – mondtam az autó fényszórói előtt állva. Tudtam, hogy helytelen, amit csinálok. És képtelen voltam felmérni mi az ő pontos célja. De ott álltam hét centis magas sarkú cipőben, fekete térdig érő koktélruhában, karjaimat összefonva a melleim előtt, arcomon sértett, vagy talán inkább durcás grimasszal. Ő is kimászott az autóból. -Hihetetlen vagy – morogta. Láttam az arcán, hogy dühös. – Eszemben sincs jótékonykodni. Nem vagyok önző, és nem akarom kihasználni a helyzetet sem. De mind a ketten szabadok vagyunk, te pedig majdnem kigyulladsz, úgy égsz a szex után. Megragadta a karomat és magához rántott. -Gyere már ide a szentségit neki! – morogta, s mikor odatántorodtam, olyan szenvedéllyel csókolt szájon, hogy majdnem elvesztettem az egyensúlyomat a sarkaimon billegve. Olyan szorosan ölelt magához, hogy a szövetnadrágon keresztül tisztán éreztem kőkemény férfiasságát. Abban a pillanatban, ahogy eme testrésze az ágyékomhoz ért, minden maradék józan eszemet elvesztettem, az ösztönlény pedig keresztültörte magát a gátlásaimon. Ugyan olyan hévvel viszonoztam a csókot, a zakón keresztül és martam, karmoltam a hátát. Nem érdekelt már semmi, csak az, hogy megkeféljen. Csak semmi gyengédség. Színtiszta szexre vágytam! Mikor ezt szavakba is öntöttem, az arcán valami diadalittas mosollyal eltolt magától, a vállamnál fogva megragadott, megfordított és óvatosan, de határozottan oldalról a motorháztetőre nyomott. Megborzongtam a kéjtől. Éreztem, hogy lüktet az ölem, egyre jobban forrósodok. Tudtam, hogy semmi bemelegítésre nem lesz szükség, mert maga a veszekedés volt az előjáték. Két kezemre támaszkodva kicsit felemeltem a felsőtestem, ő pedig a tarkómba mélyesztette a fogait, amíg igyekezett kiszabadítani a férfiasságát ruhái fogságából. Mikor sikerült neki, lenyúlt a térdeimhez, derékig felhúzta rajtam a ruhát, lábaimat kicsit széjjelebb nyitotta, félrehúzta az alsóneműm, s csípőmet két kézzel megragadva, keményen belém hatolt. Felnyögtem a kis szúró fájdalomtól, majd a sokkoló gyönyörtől, ami szétáradt a testemben. -Maradj csak ott – mondta a kelleténél kicsit keményebben, mikor próbáltam felegyenesedni, ő pedig ismét megfogta a tarkómat és határozottan a motorháztetőre nyomott. Az melegen simult a felsőtestemhez, miközben egy másik forróság egyre inkább fokozódott az altestemben. Körmeimmel végigszántottam a festést, belekapaszkodtam a peremébe, s minden egyes lökésnél felsikoltottam. A sűrű, sötét erdő elnyelte a hangomat. Ő rá hajtolt a hátamra, megharapta a tarkómat és a vállamat, aminek hatására még még élesebbet sikoltottam. Ebben a pózban tökéletesen ingerelt, én pedig már nem voltam messze az orgazmustól. Ekkor a fülemhez hajolt… -Erre vágytál? Hüm? Ezt akartad? – az ő hangja is meg-megcsuklott. Valahol, halványan, a tudatom mélyén tudtam, hogy nagyon közel jár ő a kielégüléshez. Kő keménnyé merevedett. -Igen – nyögtem. – Úr isten, igen! -Helyes. Ekkor megszűnt a szorító érzés a nyakamon, én pedig lassan felegyenesedtem. Ekkor a lökések abba maradtak, majd kicsúszott belőlem. Kézen fogott, majd az anyósüléshez vezetett. Ő beült, kioldotta az övcsatját, a gombot, majd a ruháit lejjebb tolva szabaddá tette magát. Én kibújtam a bugyimból. Ő megfogta a kezem és az ölébe invitált. Szemből ereszkedtem rá, s úgy éreztem ezúttal én diktáltam a tempót, de a harmadik lökésnél rá kellett ébrednem, hogy tévedtem. Hatalmasat tévedtem. Két keze a csípőmre és a fenekemre fonódott, s mozgatni kezdett magán, úgy, hogy csillagokat láttam a kocsi légterében. Egyik kezemmel a kapaszkodót a másikkal hátratámaszkodva a műszerfalat markoltam. Előre-hátra, föl és le mozgatott, nyögött, kapkodott a levegő után, én pedig telhetetlenebbnek, ugyan akkor végtelenül mámorosnak éreztem magam. Ekkor felpattantak a szemei. -Úr isten, te tényleg telhetetlen vagy – mondta rekedten. -Igen. Az. Ekkor ismét meg állt. Megpaskolta a hátsómat. -Lefelé kislány. -Miért – nyögtem én is rekedt hangon. Kiparancsolt az öléből, kimászott az autóból, majd felültetett a motorházfedélre, lábaimat a vállára vette, s ismét belém merítette magát. Olyan vadul és keményen, hogy úgy éreztem, a méhem feljebb költözik a hasüregemben! Markolta a melleimet, a csípőmet, majd újra a hasamra fordított. Néhány lökés után feljutottam a csúcsra. Hangosan sikoltva bele a világba a gyönyöröm. S miközben a hüvelyizmaim görcsösen összerándultak, ő sem bírta tovább. Állatias moraj kíséretében ő is elélvezett. Mind a ketten nagy kortyokban szedtük a levegőt. Ő a hátamra borult. Éreztem, hogy az ő lábai is remegnek. Lassan elhagyta a testemet, s néhány perccel később az autóban ültünk mind a ketten, még eléggé mámorosan. -Most jobb? – kérdezte egy nagyot nyelve. -Ühüm – bólintottam, mert a hangomat még mindig nem találtam. -Remek – már mosolygott, s igyekezett visszavarázsolni magát a nadrágjába. -De ez ugye nem azt jeleni, hogy újra kezdünk bármit is? – kérdeztem. Nem akartam újra megsérülni. -Nem. Nyugodj meg. Hacsak nem jössz el hozzám, és nem kezdjük újra a szexet. Ha jól emlékszem, ilyenkor egy nem szokott elegendő lenni. Én pedig nem szeretek félmunkát végezni. Ezen elnevettem magam. De rábólintottam a dologra. A hajnal már nem volt olyan messze. rich