Különös érzés, mikor a feljebbvalód indítja meg a szexuális fantáziádat! Talán a presztízs…talán az a tudat, hogy ő parancsol neked, hogy feletted áll…ez mind-mind
Velem is megtörtént.
Az elmúlt hónapokban valahányszor elérkezett a peteérésem időszaka, és behívatott magához beszélgetni, vagy, hogy kiossza az aznapi feladatomat, a gyomrom görcsben volt, zakatolt a szívem, és vér tódult olyan testrészeimhez, amihez nem lett volna szabad, hiszen mégiscsak a főnökömről volt szó! De mégis…. Ha néha hozzám ért, vagy összenéztünk és elakadt a mondandójában, felszikrázott közöttünk a levegő. Úgy éreztem, valami benne is megmozdulhatott felém. És annak, az ideje, hogy az a feszültség, ami köztünk vibrált, felrobbanjon…nem is olyan sokára érkezett el…
Ősz volt, még az a fajta lombsárgító este, amikor kellemes sétálni egy könnyű kabátban. A cég a mi régiónknak megszervezett egy „köszönjük, hogy kidolgoztad a beledet értünk” hála bulit a nagy tónál. Éjjelre a beszédek és díjkiosztások utánra jelmezbált rendeztek, így mindenki vitt magával valami „ijesztő” maskarát, s lélekben felkészítette magát a rituális evészetre-ivászatra-párzásra…mindarra, ami ilyenkor szokás volt. Jómagam boszorkánynak öltöztem. Igen, tudom, hogy elcsépelt a hacuka, de ezt éreztem a legközelebb állónak magamhoz. Színtiszta feketébe öltöztem. Ez azt jelentette, hogy nem csupán a kihívó koktélruha, a magas sarkú cipő és az ujjatlan felkarig érő csupa csipke kesztyű, de még az alá húzott combharisnya, bugyi és csipkemelltartó is éjsötét volt! Szemeimet fekete tussal, ajkaimat vörös rúzzsal húztam ki. Azt hiszem ösztönösen, nem bíztam semmit a véletlenre. A rituálé megkövetelte…és mikor, ha nem azon a teliholdas éjszakán szikrázzunk, mint, akik csupasz vezetéket fogtak?
Az éjszaka jó hangulatban telt. A munkatársak között sok volt a vámpír és boszorkány, de én valahogy mégis a tőlem két székkel odább ücsörgő vérszívót nézegettem. Cilinderrel, fekete öltönnyel, vörös bélésű sötét köpennyel jól mutatott a félhomályban, s olyan élvezettel kortyolta a kezében lévő vörösbort, mintha valóban valaki vérét inná.
Olykor-olykor összenéztünk és mosolyogtunk. A társaságunk fokozatosan elment táncolni, én, pedig az elfogyasztott bormennyiségtől annyira megszédültem, hogy muszáj volt kiülnöm a tópartra, hogy kiszellőztessem a fejem. Forgott velem a borgőzös világ. Magamnak köszönhettem! Csakis magamnak!
Éppen hátrahajtottam a fejem és lehunytam a szememet, hátha akkor megszűnik mozogni a föld, de csupán rosszabb lett a helyzet! Ekkor azonban valaki leült mellém.
-Már megijedtem…olyan hirtelen tűntél el.
Ismerős volt a hang, s ahogy csukott szemmel hallgattam, megborzongtam tőle. Lassan visszahajtottam a nyakam függőlegesbe, bár, ahogy kinyitottam a szemeimet újra szédülni kezdtem. A nagy zöldes barna szemek aggódva engem fürkésztek.
-Nyugi, a seprűmet otthon hagytam. Részegen jobb, ha nem vezetek – feleltem.
Ő felnevetett.
-Látom annyira, azért nem lehetsz rosszul.
-Csak levegőre vágytam – vontam meg a vállam.
– Legalább egy kabátot kihozhattál volna magaddal – mondta kicsit atyáskodva, majd felállt, levette a köpönyegét és körém, kanyarintotta.
-Köszönöm – mosolyogtam kicsit erőtlenül, mert zavarba jöttem az előzékenysége miatt. Ritkán tapasztaltam.
-Lehet, hogy jobb volna, ha inkább felkísérnélek? Ramatyul nézel ki.
-Köszi, ez kedves volt… amúgy úgy is érzem magam. Az, hogy lehet, hogy rajtad nem is látszik? – ráncoltam a szemöldököm, miközben ő talpra állított, és bal karomat a sajátjába főzte, hogy megtámaszkodhassam benne.
-Talán jobban bírom – mondta vállat vonva.
Az épületben kibújtam a magas sarkú cipőkből, hogy könnyebben közlekedhessek. Úgy éreztem, hogy a Sors azon mesterkedet, hogy kiolthassam a bennem tomboló ösztönöket, ugyanis a következő percekben minden a főnököm karjaiba hajtott. Az alkoholtól elvesztettem az egyensúly érzékemet miközben igyekeztem levenni az egyik topánomat, s mivel a tűsarok és a süppedős szőnyeg amúgy sem túl jó barátok, megbicsaklott a bokám, és szó szerint a karjaiba zuhantam. Riadtan pislogtam rá, miközben ő mindkét karjával ölelt és tartott a folyosón. Az idő megállt a levegő, pedig felszikrázott, ahogy az elmúlt időben oly sokszor, ám most valahogy a helyzet egyre feszültebbé vált, a távolság, pedig gyorsan fogyott közöttünk. Mikor a szánk összeért, akkora kisülést éltem át, hogy egy pillanatra megvakultam. Mintha hátulról fejbekólintottak volna! Téptük, harapjuk egymás száját, belemarkoltam a tarkójába, hogy még közelebb húzzam magamhoz.
Mikor szétváltunk, az ő tekintete is homályos volt. Ugyan arra gondoltunk, de neki volt elég lélekjelenléte megszólalni…
-Az enyém közelebb van. Fogd a cipőd.
Több sem kellett, felkaptam a padlóról a cipőimet, ő megragadta a kezem, és már húzott is maga után. A kártyakulccsal kinyitotta az ajtót. Berántott, becsukta, majd a hátamat neki nyomta, miközben újra megcsókolt, s teljes testével hozzám préselődött. Egyik keze hol a derekamat, hol a csípőmet markolta, a másik hosszú göndör hajamat, majd mind a kettő megállapodott a ruhám két vékony pántján.
-Mennyire vagy részeg? – súgta a számba.
-Annyira igen, hogy gátlástalan legyek, de annyira nem, hogy később megbánjam…
-Helyes – mondta rekedten, majd újra megcsókolt, s miközben a nyelvünk vad csatát vívott, sietve lecsúsztatta vállaimról a pántokat. Ujjai mohón kutatták a testemet a ruha anyagán keresztül, s igyekezett egyre lejjebb és lejjebb tolni rajtam, hogy több és több csupasz bőrfelülethez érjen.
Nyelve hegyével a bőrömre rajzolgatott, egyre lejjebb haladva, míg a fekete ruha sötét tócsaként nem terült szét a lábaim körül. Elhúzott az ajtótól, majd a keskeny ágyra nyomott, s elkezdett vetkőzni. Sorra kioldotta a fekete ing sötét gombjait, az elegáns cipőt, az élére vasalt nadrágot is levetette magáról, s így sorba, míg ruhátlanul nem közeledett felém az ágyon. Lassan bemászott a lábaim közé, kezét végig futatva a jobb lábamon, harisnyán keresztül bokától indulva egyre feljebb és feljebb, míg végül mutatóujját beakasztva az alsóneműm vékony pántjába, le nem húzta rólam. Ahogy a keze elindult vissza, az alhasam és az intim izmaim vadul rángani kezdtek, míg végül nem akartam mást, mint magamhoz ölelni, körülfonni, karmolni, harapni a testét, s magamba fogadni olyan mélyen, amennyire csak lehetséges. Egyik kezével megmarkolta a csípőmet, s finoman magára húzott. A testemben tűzijáték robbant, ahogy mind a ketten felnyögtünk. Körmeimmel vörös csíkokat szántottam a hátába, ahogy mozogni kezdett, s miközben a fülcimpámat majszolgatta, megkért, hogy öleljem át teljesen, majd megfordult velem, s én kerültem felülre. Két keze a térdemtől elindult felfelé a combjaimon, a csípőmön, át a hasamon, majd lassan kioldotta a melltartóm kapcsát és levette rólam. Már csupán a harisnya maradt, de úgy tűnt, attól nem állt szándékában megszabadítani. A tudat engem is izgatott. Két keze végül a csípőmön találta meg végső helyét, csak néha-néha vándoroltak fel a melleimhez.
Hol lassan-kéjesen, hogy erőteljesebben ringatóztunk. A testem néha ívbe hátrahajlott, hogy más szögben érjen, s ettől még közelebb kerültem a feszültséggel teli robbanáshoz.
Ujjai a tarkómra csúsztak és lehúzott magához. Forrón megcsókolt, majd egy hirtelen mozdulattal, amitől majdnem leestünk a keskeny szállodai ágyról, maga alá gyűrt. Fel kellett nevetnem. Egy pillanatra megdermedt, de ahogy a szemeimbe nézett, már ő is nevetni kezdett.
-Minden rendben? – kérdeztem.
-Igen. Csak elvesztettem az egyensúlyom – mondta még mindig nevetéstől csillogó szemmel.
-Miért cseréltünk helyet? – érdeklődtem.
-Mert jobb szeretek uralkodni – mondta, s mielőtt még reagálhattam volna, két karomat a fejem mellett lefogta, miközben mozdulatai egyre súlyosabbá és gyorsabbá váltak, a nyakamat harapta, szívta, nyalta, ahogy egy ízig-vérig vámpír szokta.
Az orgazmus már nagyon közel volt, s mikor ismét a nyakamba mélyesztette a fogait, átlendültem azon a bizonyos holtponton, s miközben a sorozatos tűzijáték robbant a testemben, az izmaim lassan elernyedtek.
Hamarosan ő is követett, a vállamba kiáltva a gyönyörét, majd lassan elernyedt, s teljes súlyával rám nehezedett.
Mikor hajnalban magamhoz tértem, oldalvást feküdtünk az ágyon, ő, pedig hátulról ölelt. Az éjjeliszekrényen lévő mobil után matattam, hogy megtudjam mennyi, lehet az idő.
04:15
-Oh, basszus – morogtam alig hallhatóan. Óvatosan kibontakoztam az öleléséből, és öltözködni kezdtem. Ő elfoglalta a keskeny kis ágyon felszabaduló helyet is, és aludt tovább. Éreztem, jobb, ha nem ébredek föl mellette reggel. Tudtam, hogy ebből nem válhat komoly kapcsolat, és jobb, ha nem beszéljük meg. Megtörtént, csodálatos volt, de ennyi. Majd megpróbálok úgy viselkedni, mintha semmi sem történt volna. Ezen gondolkodtam, miközben kezembe fogtam a topánjaimat. Már nyitottam az ajtót, mikor meghallottam a sötétből…
-Hová mész?
-A szobámba.
-Miért? – kérdezte rekedten.
-Jobb, ha nem itt ér a reggel. Mind a kettőnknek.
Ekkor megragadta a karomat és visszarántott maga mellé.
-Dehogy is mész te a saját szobádba. Butaság. Maradj itt.
-Azt hiszem elég furán, festene, ha reggel tőled sétálnék le reggelizni a jelmezemben.
-Majd kitalálunk valamit. Csak maradj még egy kicsit…
És nem engedett el. Reggelig…
Ami pedig onnan következett? Csak a szürke hétköznapok, és többet nem beszéltünk róla. Ha összeér a kezünk, felszikrázik köztünk a levegő, ott a kimondatlan vágy… de eldöntöttük, hogy ezt az egyetlen kilengést engedtük meg maguknak. Megmaradt a főnök-beosztott szerep…